Lakhegy
Hegy utca
A kápolna homlokzatán, a bejárat fölött.

Készítés18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Tóth Kata
2023.07.13. 13:40
A lakhegyi Urunk mennybemenetele kápolna a XVIII. században épült, és helyi védelem alatt áll. [1] A falu egyik legszebb fekvésű dombhátján található meg, a mai napig fontos szerepet játszik a lakhegyi hívek életében. 2022-ben előtetőt építettek a kápolna bejárata elé, és Kovács Erzsébet tűzzománc stációképeket készített a hegyi kápolna számára. [2]
A kápolna bejárata fölötti szoborfülkében Illés próféta szobra áll. Illés az Ószövetség egyik legjelentősebb prófétája, Isten a legnagyobb bálványimádás időszakában hívta el. Bújkálnia kellett, hollók táplálták, majd a sareptai özvegy látta el. A Kármel hegyen tanúbizonyságott tett Isten hatalmáról, és csúfosan megalázta a bálványimádó papokat. Isten élete végén égő szekéren ragadta magához Illést, csak köpenyét hagyta utódjára, Elizeusra. [3]
A lakhegyi szobor ábrázolásában már helyet kap mai keresztény jelképként a kereszttel díszített Biblia, melyet a próféta kezében tart. Utalásként az ószövetségi történetre hangsúlyos a szobor vállára terített barna köpeny, illetve a talapzaton látható szekér.
Ady Endre is feldolgozza Illés próféta történetét Az Úr Illésként elviszi mind... című versében. [4]
Források:
[1] A lakhegyi kápolnáról - https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/21955
[2] Beszámoló a stációk avatásáról - https://www.zaol.hu/helyi-kozelet/2022/05/staciok-a-lakhegyi-kapolnaban
[3] Illés története, a Királyok első könyve 17. fejezettől a Királyok második könyve 2. fejezetéig - https://abibliamindenkie.hu/uj/2KI/2
[4] Ady Endre: Az Úr Illésként elviszi mind... - https://mek.oszk.hu/00500/00588/html/vers0301.htm#01
További linkek
Lakhegy képekben - https://www.youtube.com/watch?v=MgHiqWilFGU

Tóth Kata műlapja

Cím alapján hasonló

"Illés próféta" c. alkotás fotói

Település
Lakhegy
Feltöltő
Azonosító
532453
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.07.10. 09:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 23.07.10. 09:41
2022. július

"Illés próféta" c. alkotás fotói

Település
Lakhegy
Feltöltő
Azonosító
532451
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.07.10. 09:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ160/10 • 1/250 • 23mm • ISO100

Tóth Kata 23.07.10. 09:32
2022. július

"Illés próféta" c. alkotás fotói

Település
Lakhegy
Feltöltő
Azonosító
532450

532452

532454
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.07.10. 09:41
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ160/10 • 1/200 • 23mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 23.07.10. 09:41
2022. július

"Illés próféta" c. alkotás fotói

Település
Lakhegy
Feltöltő
Azonosító
532449
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.07.10. 09:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ138/10 • 1/250 • 12mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 23.07.10. 09:32
2022. július

"Illés próféta" c. alkotás fotói

Település
Lakhegy
Feltöltő
Azonosító
532448
Fotózva
2022. július
Feltöltve
2023.07.10. 09:32
EXIF információk...
SONY / DSC-W800
ƒ80/10 • 1/250 • 4.6mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tóth Kata 23.07.10. 09:32
2022. július
Összesen 7 fotó

Műlap története

23.07.13. 13:40
A közösség publikálta Tóth Kata "Illés próféta" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.