Róma (Roma), Ponte Sant'Angelo
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Angelo col flagello - A Ponte Sant'Angelo angyalai (2.)
Angol cím:Angel with scourge

Róma (Roma)
Ponte Sant'Angelo

Felállítás1671


kectam
2019.10.07. 20:27
A Ponte Sant'Angelo hídon eredetileg 14 angyalszobor volt, amiket még Raffaello da Montelupo készített III. Pál pápa megbízásából a XVI. század közepén. [1]
1667-ben IX. Kelemen pápa felkérte Gian Lorenzo Bernini-t, hogy készítsen tíz új szobrot az időközben erősen megrongálódott alkotások helyett. Ennek érdekében 10 márványtömböt is vásárolt. Ebből Bernini kettőt megtartott magának a többit pályatársainak adta, pontos instrukciókkal a koncepcióról. Minden angyal egy olyan tárgyat tart a kezében, amelyek Jézus keresztútján illetve keresztre feszítésében szerepet játszott. Az angyalokat magas talpazatra helyezték, mindegyik márványfelhőn áll, így lentről úgy tűnik, mintha valóban a felhőkön állnának. [2] Minden angyal talpazatán egy-egy bibliai vers vagy idézet található.

Ennek angyalszobornak az elkészítésével Bernini egyik tanítványát, Lazzaro Morellit[3] bízta meg. Pontos instrukciókat és vázlatokat kapott Bernini elképzeléséről. Ezeket Morelli maradéktalanul végrehajtotta. Az angyal szárnyainak tollai és a korbács szálainak kidolgozása hihetetlenül precíz. A kis fodros felhőcske és az angyal ruhájának kidolgozása hihetetlen precíz. A márvány ilyetén kidolgozására tényleg csak a legjobbak képesek. Az arcán (majdnem azt írtam, hogy közömbösség) szomorúság tükröződik, ahogy nézi a kezében tartott eszközt, amivel korbácsolták Jézust. A mű talpazatán szintén van latin idézet: "IN FLAGELLA PARATVS SVM" - Készen állok a csapásra.
Források:
[1] https://en.wikipedia.org/wiki/Raffaello_da_Montelupo
[2] http://www.italianways.com/the-angels-bridge-in-rome/
[3] https://en.wikipedia.org/wiki/Lazzaro_Morelli
Angol leírás, sztori
kectam
2019.10.07. 20:27
Bernini commissioned Lazzaro Morelli to sculpt this angel statue, who made sketches and gave precise instructions about his idea. Morelli executed this perfectly. The shaping of the feathers on the angel's wings and the threads of the whip are incredibly precise. There is sadness on the angel's face (I almost wrote indifference) as she watches the tool, which Jesus was whipped with. There is a latin quotation on the pedestal which reads: "IN FLAGELLA PARATVS SVM"- I'm ready for the strike.
Források:
https://en.wikipedia.org/wiki/Ponte_Sant%27Angelo
https://it.wikipedia.org/wiki/Ponte_Sant'Angelo

kectam műlapja


Kapcsolódó
Angyal oszloppal
Kapcsolódó
Angyal kendővel
Kapcsolódó
Angyal tekerccsel
Kapcsolódó
Angyal szivaccsal
Kapcsolódó
Angyal kereszttel
Tagi gyűjteményben
A Ponte Sant'Angelo angyalai

Cím alapján hasonló

"Angyal korbáccsal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
377628
Feltöltve
2019.10.07. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/50 • 7.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.10.07. 17:27

"Angyal korbáccsal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
374793
Feltöltve
2019.09.19. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ35/10 • 1/80 • 13.4mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.19. 12:34

"Angyal korbáccsal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
374794
Feltöltve
2019.09.19. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/60 • 16.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.19. 12:34

"Angyal korbáccsal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
374795
Feltöltve
2019.09.19. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/100 • 16.7mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.19. 12:34

"Angyal korbáccsal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
374796
Feltöltve
2019.09.19. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ50/10 • 1/40 • 51.1mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.19. 12:34

"Angyal korbáccsal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
374797
Feltöltve
2019.09.19. 12:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ40/10 • 1/80 • 14.2mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.09.19. 12:34

"Angyal korbáccsal" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Róma (Roma)
Feltöltő
Azonosító
377627
Feltöltve
2019.10.07. 17:23
EXIF információk...
SONY / DSC-HX300
ƒ32/10 • 1/50 • 7.7mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kectam 19.10.07. 17:23
Összesen 8 fotó

Műlap története

19.10.07. 20:27
A közösség publikálta kectam "Angyal korbáccsal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.