Szent József élete és halála

Budapest, II. kerület, Máriaremetei út 30-32.

Budapest
II. kerület, Máriaremetei út 30-32.
A jobb oldali kapu.

Avatás1942. június 29.
Felállítás1938

Dr. Geiger Gyula (tervező)

Göröntsér Vera
2024.05.08. 17:46
A kapcsolt lapokon már leírtam, hogyan is történt "eszmélésem" ezekkel a kapukkal kapcsolatban. Nem ott, a helyszínen, hanem "papíron", vagyis a net-en találtam infót a templom építéstörténetének részleteiről, így jutott el a tudatomig, hányszor is léptem át a küszöböt anélkül, hogy átgondoltam volna azok üzenetét.
Külön utat kellett bejárni, visszamenni, hogy lefotózzam és be tudjam mutatni.
Az üzenet itt képes formában és nehezen olvasható szövegek útján érthető meg. Most döbbentem rá, milyen különleges, egyedi valamennyi bejárat, ill. kapu.
Leírtam már azt is, biztosnak mondható, hogy a kapuk már álltak az 1941-es felszenteléskor, tehát itt nem ismétlem (ld. Magyar Építőművészet).
A bejárathoz vezető lépcsők felett, a templomba való bejutást egy hármas kapuzat biztosítja. A kapcsolt lapokon követhető az első kettő. A jobb oldalin, ill. annak bal oldalán tk. Munkás Szent Józsefet látjuk, hiszen ő ács volt és gyakran ábrázolják munkája közben úgy, hogy Jézus mellette van, akit tanít, nevel. A képhez kapcsolódó szöveg: "Dolgok védőszentje, taníts meg bennünket a munka szeretetére."
A másik szárnyon Szent József halálának jelenete került ábrázolásra. Az ehhez kapcsolódó szöveg: "Szent József, halandók pártfogója, könyörögj az Úrban nyugvókért."
Mindezt itt is különböző szimbólumok egészítik ki, mint József munkaeszközei ,vagy pl. az ártatlanságát jelképező liliomok. A kép alatt a lepergő életet egy homokóra jelképezi. Jézus személyesen jelen van nevelőapja halálos ágyánál, de alul megjelenik az IHS monogram (Jézus Krisztus).
Források:
Templomtörténet: https://remetekertvaros.com/templomunk/
Készül a templom (Magyar Építőművészet, 1941 (40. évfolyam, 12. szám, 381. oldal) https://adt.arcanum.com/hu/view/BME_MagyarEpitomuveszet_1941/?pg=380&layout=s

Kapcsolódó
Szentlélek

Cím alapján hasonló

"Szent József élete és halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Geiger Gyula (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558187
Feltöltve
2024.04.20. 19:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/500 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.04.20. 19:58

"Szent József élete és halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Geiger Gyula (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558188
Feltöltve
2024.04.20. 19:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/100 • 10.7mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.04.20. 19:58

"Szent József élete és halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Geiger Gyula (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558197
Feltöltve
2024.04.20. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 48.8mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.04.20. 19:59

"Szent József élete és halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Geiger Gyula (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558193
Feltöltve
2024.04.20. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.8mm • ISO100

558198
Feltöltve
2024.04.20. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 48.8mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.04.20. 19:59

"Szent József élete és halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Geiger Gyula (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558194
Feltöltve
2024.04.20. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 12.8mm • ISO80

558196
Feltöltve
2024.04.20. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/80 • 14mm • ISO100

558189
Feltöltve
2024.04.20. 19:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • 12.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.04.20. 19:58

"Szent József élete és halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Geiger Gyula (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558190
Feltöltve
2024.04.20. 19:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 39.9mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.04.20. 19:58

"Szent József élete és halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Geiger Gyula (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558191
Feltöltve
2024.04.20. 19:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 39.9mm • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.04.20. 19:58

"Szent József élete és halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Geiger Gyula (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558192

558195
Feltöltve
2024.04.20. 19:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/125 • 12.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.04.20. 19:59

"Szent József élete és halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Geiger Gyula (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558186
Feltöltve
2024.04.20. 19:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/250 • 8.6mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.04.20. 19:58

"Szent József élete és halála" c. alkotás fotói

Alkotó
Dr. Geiger Gyula (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
558185
Feltöltve
2024.04.20. 19:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 24.04.20. 19:58
Összesen 14 fotó

Műlap története

7 órája
Göröntsér Vera publikálta "Szent József élete és halála" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.