PERCZ János

#3669
ötvös, fémműves, (Budapest, 1920. augusztus 12. - Budapest, 2000. június 23.)

,

1940-1946: Magyar Képzőművészeti Főiskola, festő szak, majd grafika szak; rajztanári diploma, mesterei: Varga Nándor Lajos, Bory Jenő, Sidló Ferenc, Kisfaludi Strobl Zsigmond. 1961: Munkácsy-díj. A Német Demokratikus Köztársaságban, Olaszországban és Ausztriában járt tanulmányúton. A II. világháború idején rövid ideig katonáskodva Nyugatra került, ahonnan 1945 őszén tért haza. Előbb a főiskolán befejezte tanulmányait, majd 1948-ig ugyanitt az ábrázoló geometriai tanszéket vezető Krocsák Emil, ill. a mozaikot oktató Fónyi Géza tanársegédje volt. Művészi pályáját grafikusként kezdte, a korai évekből több fametszete ismert. 1949-ben a Magyar Grafikusok Egyesületének tagja lett. 1948-1960 között ipariskolai rajztanárként kezdett fémtárgyakat készíteni. 1957-1960 között hét iparművészeti pályázaton vett részt, hat I., négy II., hat III. és egy IV. díjat nyert. Sikerei hatására 1960-ban szabadfoglalkozású iparművészként önállósította magát; 1958-tól ösztöndíjban részesült. ~ a magyar ötvösművészet és fémművesség egyik megújítója: számottevően kitágította a fémművesség formavilágát és méretbeli határait, művészete sok tekintetben a szobrászattal rokon. Művei - ékszerek, vázák, tálak, gyertya- és hamutartók, maszkok, kisplasztikának is felfogható figurális ábrázolások, fali applikációk, térelválasztó rácsok stb. - felszabadult fantáziáról, érett formakészségről tanúskodnak. Járatos volt a tűzzománc, különösen a rekeszzománc alkalmazásában; épületdíszítő vörös- és sárgaréz lemezdomborításai, kovácsoltvas kompozíciói monumentalitás iránti érzékéről vallanak. Érmei, plakettjei (Balaton-sorozat, Ady-sorozat stb.) is a műfaj legjobbjai közé tartoznak. Művészetére a primitív népek plasztikája és a gyermekrajzok naiv világa gyakorolt hatást, jellemzője a játékosság; munkássága e tekintetben élesen elüt a kortárs nagymesterekétől. Eleinte a rézlemez, később a vas lett művészetének alapanyaga; újdonságnak számítanak huzal-kompozíciói és borzolt felületű kazánlemezből készült, a szobrászathoz leginkább közelítő állat- és emberábrázolásai. A rajzhoz élete végéig hű maradt: szabadkézi vázlatai, grafikái szerves alkotórészei művészetének. Külföldön - kollektív tárlatok keretében - Brüsszelben, Moszkvában, Prágában, Stockholmban, Oslóban, Torinóban és Helsinkiben mutatták be műveit.

Mesterei . 

  • Varga Nándor Lajos, Bory Jenő, Sidló Ferenc, Kisfaludi Strobl Zsigmond.

Egyéni kiállítások . 

  • 1962 • Magyar Építőművészek Sövetségének székháza, Budapest

  • 1964 • Janus Pannonius Múzeum, Pécs • Művelődési Ház, Komló • Művelődési Ház, Hódmezővásárhely • Móra Ferenc Múzeum, Szeged

  • 1968 • Magyar Akadémia, Róma

  • 1969 • Műcsarnok, Budapest • Thury Gy. Múzeum, Nagykanizsa

  • 1974, 1977 • Műgyűjtők és Műbarátok Köre, Budapest • Forradalmi Múzeum, Szombathely

  • 1975 • Fővárosi Művelődési Ház, Budapest • Balaton Galéria, Balatonfüred • BM Központi Klub, Budapest

  • 1976 • Műcsarnok, Budapest • Hörhammer G., Helsinki

  • 1977 • Kék Kápolna, Balatonboglár • Művelődési Ház, Hajdúböszörmény

  • 1978 • Magyar Intézet, Szófia

  • 1979 • Gulácsy Terem, Szeged • Művelődési Ház, Mohács

  • 1980 • BM Központi Klub, Budapest

Válogatott csoportos kiállítások . 

  • 1959 • 4. Országos Iparművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1965 • 5. Országos Iparművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest

  • 1972 • Mai Magyar Iparművészet, Iparművészeti Múzeum, Budapest

  • 1975 • Jubileumi Iparművészeti kiállítás, Műcsarnok, Budapest.

Köztéri művei . 

  • fémapplikáció (1959, Budapest, Gellért Szálló bárja)

  • Világtérkép (lemezdomborítás, 1960, Debrecen, vasútállomás kultúrvárója)

  • faldísz (fémlemez, 1961, Miskolc, Szakszervezetek Országos Tanácsa-székház)

  • faldísz (fémlemez, 1961, Budapest, Fővárosi Tanács kiállítóterme)

  • faldísz (fémlemez, 1962, Budapest, Aero Presszó)

  • térelválasztó rács (vas, 1963, Siófok, volt járási pártbizottság)

  • lépcsőházi térplasztika (vas, 1964, Budapest, Lágymányosi Óvoda)

  • Szózat-illusztráció (lemezdomborítás, 1966, Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest)

  • kapudísz (vas, 1967, Debrecen, Vízügyi Igazgatóság)

  • megyetérkép és -címer (lemezdomborítás, 1967, Szombathely, Megyeháza)

  • ajtófogók (fém, 1969, Budapest, Fészek Klub, Budapest)

  • faldísz (lemezdomborítás, 1970, Miskolc, Szakszervezetek Országos Tanácsa-székház).

Művek közgyűjteményekben . 

  • Iparművészeti Múzeum, Budapest

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest.

Irodalom . 

  • Koczogh Á.: A díszítőművészettől a monumentalitásig, Magyar Építőművészet, 1963/1.

  • Koczogh Á.: ~ művészete, Művészet, 1963/1.

  • Koczogh Á.: Modern magyar fémművesség, Budapest, 1964

  • Koczogh Á.: Mai magyar iparművészet. Fémművesség, Budapest, 1977

  • László M.: ~, Műgyűjtő, 1972/2.

  • Szij R.: ~, Budapest, 1981.

Az adatok az Enciklopédia Kiadó által kiadott Kortárs Magyar Művészeti Lexikon I-III. köteteinek digitális változatából származnak. A kötetek tartalmát nem frissítjük, csak közreadjuk.

Információk a lexikonról