Balmazújváros, Dózsa György utca
További képek a Fotólistában

Balmazújváros
Dózsa György utca
A Kossuth tér szélén állt. Jelenleg a Dózsa György utcán lévő parkoló szélén van.

Avatás2014
Avatás1988. április 9.

TundeK62
2009.08.30. 21:02
1988. április 9-én avatták a város főterén Kiss István: Agrárszocialisták című szoborcsoportját. A három egymás mellett álló életnagyságú szoboralak teljes nyugalmat áraszt. Balról a munkás, középen az értelmiségi, míg jobbról a paraszt alakja áll.
A tér szobrai egy kivételtől eltekintve mind északkelet felé néznek, így csak kora reggel süti őket a nap. Ezért már reggel nyolc óra előtt a városban voltunk fotózni.
Amikor ezt a szoborcsoportot elhelyezték, a téren volt már az eddig feltöltött szobrokon és emlékműveken kívül egy 1898-ban felállított Kossuth-szobor is.
Ahhoz mindenképp ragaszkodott a közvélemény, hogy annak a szobornak ott kell maradnia. Így érdekes módon oldották meg a problémát. Az akkor 90 éves Kossuth-szobor új talapzatot kapott; olyat amire elhelyezve a mellszobrot, nem nagyon zavarja ennek az alkotásnak a hatását. Ezért került közös, nagy kör alakú talapzatra a Kiss György által alkotott Kossuth-szobor, és Kiss István Agrárszocialista szoborcsoportja.

Balmazújváros a XIX. század második felében a magyarországi agrárszocialista szervezkedések és mozgalmak egyik legerősebb bázisa és színhelye volt.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kiss_István_(szobrász)
TundeK62
2014.08.29. 08:48
Az alkotást áthelyezték. Pontosabban elvitték a kisváros főteréről. A posta és egészségügyi központ által határolt terület része lett a háromalakos kompozíció. A főtér átépítése során tették meg mindezt. Az eredeti talapzat a téren maradt, arra tették a Kossuth-szobrot.
A főtéren, kb. egy éve vannak építési munkálatok. Még nem adták át.
TundeK62
2014.09.18. 09:52
Az eredeti emlékmű avatásáról szóló meghívó: http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=407694

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Agrárszocialisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
177330
Feltöltve
2014.08.27. 01:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ79/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.27. 01:03

"Agrárszocialisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
177334
Feltöltve
2014.08.27. 01:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ39/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.27. 01:04

"Agrárszocialisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
177331
Feltöltve
2014.08.27. 01:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ130/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.27. 01:03

"Agrárszocialisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
177332
Feltöltve
2014.08.27. 01:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ99/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.27. 01:04

"Agrárszocialisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
177335
Feltöltve
2014.08.27. 01:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ30/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.27. 01:04

"Agrárszocialisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
177336
Feltöltve
2014.08.27. 01:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.27. 01:04

"Agrárszocialisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
177333
Feltöltve
2014.08.27. 01:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VR340,D750
ƒ42/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.08.27. 01:04

"Agrárszocialisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
468585
Fotózva
2020. december
Feltöltve
2021.11.16. 17:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/125 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.16. 17:11
2020. december

"Agrárszocialisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
468586
Fotózva
2020. december
Feltöltve
2021.11.16. 17:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

468587
Fotózva
2020. december
Feltöltve
2021.11.16. 17:11
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/80 • 4.3mm • ISO100

468588
Fotózva
2020. december
Feltöltve
2021.11.16. 17:12
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.16. 17:12
2020. december

"Agrárszocialisták" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
468589

468590

468591

Adalék vagy máshol

"Agrárszocialisták" c. alkotás fotói

Alkotás az avatásra szóló meghívón
Alkotó
Település
Balmazújváros
Feltöltő
Azonosító
214786
Forrás
http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=407694
Feltöltve
2015.08.14. 10:45
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.08.14. 10:45
Archív felvétel
Alkotás az avatásra szóló meghívón
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.11.16. 17:12
4 új fotót töltöttem az "Agrárszocialisták" műlaphoz
21.11.16. 17:11
3 új fotót töltöttem az "Agrárszocialisták" műlaphoz
21.11.15. 10:19
Az "Agrárszocialisták" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.11.27. 21:56
1 új fotót töltöttem az "Agrárszocialisták" műlaphoz
14.08.29. 08:52
Az "Agrárszocialisták" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.02.08. 00:32
Az "Agrárszocialisták" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.02.03. 23:38
Az "Agrárszocialisták" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.02. 15:44
Az "Agrárszocialisták" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.15. 18:06
1 új fotót töltöttem az "Agrárszocialisták" műlaphoz
09.10.15. 18:05
1 új fotót töltöttem az "Agrárszocialisták" műlaphoz
09.08.30. 21:02
TundeK62 publikálta "Agrárszocialisták" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.