Deák Ferenc-emlékmű

Budapest, V. kerület, Roosevelt tér
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Roosevelt tér
A tér bal oldalán áll.

Felállítás1887. szeptember 29.

Vajda Zsófi
2010.03.16. 23:11
Deák Ferenc 1876-os halálakor már döntöttek egy róla mintázott szobor felállításáról, ami 1887-ben meg is történt. A kiírt pályázatra 16 pályamű érkezett be, amelyből hármat választottak ki, az elsőként díjazott Huszár Adolf terve volt. 1885-ben azonban Huszár Adolf meghalt. A szobor befejezésére Stóbl Alajos felügyelete alatt Keszler Adolfot és Mayer Edét kérték fel. A talapzat Schickedanz Albert terve.
Neszták Béla
2008.10.18. 19:41
A talpazat sötétszürke cseh szienit 900 cm magas 550 cm széles, közel 100 mázsás kockákból épült. A négy sarkon dór oszlop van tiroli porfirból. A feliratok számára zöldes szerpentin van behelyezve. Az ülő Deák Ferenc főalakja 470 cm bronz, A 4 mellékalak méretei 315, 340, 356 cm. Elöl Justitia álló alakja, jobbról a Nevelés és a Nemzeti Haladás, balról a Kiegyezés csoportja, hátul a Honszeretet álló alakja látható. Felirat 'DEÁK FERENCZ'
A szobor öntése a Schlick-féle öntődében történt.
Göröntsér Vera
2015.05.25. 12:20
A Deák-emlékmű felállítására halála évében született döntés törvény formájában született. A pályázatot 1877. októberében írták ki, amikor a gyűjtés befejeződött és elegendő pénz állt rendelkezésre. A győztes pályaművet 1878. decemberében hirdették meg.
A szerződés megköttetett azzal, hogy 5 év áll rendelkezésre az elfogadott pályázat szerint Deákot ülő helyzetben ábrázoló szobor elkészítésére..

Az idők során különböző vitás kérdések adódtak. Egyes információk szerint ezek vezettek Huszár korai összeomlásához.
Az egyik vitatott kérdés az emlékmű elhelyezése volt. Felmerült, hogy az Országház elé kerülne, majd mégis a Tudományos Akadémia előtti térre esett a választás.
A másik hátráltató kérdés – már a szerződés megkötése után –, hogy a "haza bölcsét" ülő, vagy álló helyzetben formálja-e meg a művész.. A kérdés többször is felmerült – különös tekintettel arra, hogy a "haza bölcse" így ülve került szembe a téren már álló Széchenyi-emlékkel, ami egyensúlybeli problémát okozhatott. Ezért Huszár egy álló változatot is készített, de végül a műtermébe kilátogató albizottság mégis az ülő változat mellett döntött.

1882-ben a művész már megkezdte a mellékalakok megformálását is, de közel 3 év múlva (1885) meghalt. A munkát átvevő két fiatal művész az ő tanítványa volt, ezért kaphatták meg a befejezés feladatát. Akkor azonban az emlékmű létrehozásának határideje már két évet késett, az 1887-es befejezéséig tehát négyet.

Az avatáson részt vett a király, József herceg trónörökös, Coburg Fülöp herceg és más diplomáciai, katonai és közjogi meghívott vendégek. Az avató ünnepség meglepően rövid volt: Tisza Lajos és Ráth Károly főpolgármester tartottak beszédet.
A leleplezés utáni fogadtatásról ellentmondó információk maradtak fenn. A Vasárnapi Újság szerint "a tömeg zajos éljenzésben tört ki", míg pl. Liber Endre 1934-ben a budapesti szobrokról írt könyvében úgy számol be az eseményről, hogy a tömeg csendes volt, nem-igen mutatott lelkesedést – míg a "szakma" is vegyesen fogadta.

A Vasárnapi Újság 1887. 40. számában közölt beszámoló (p. 665.): http://epa.oszk.hu/00000/00030/01752/pdf/01752.pdf
Források:
Hajós György: A Roosevelt térBp., 2003)
Bob Dent: Mesélő szobrok (Európa, 2009)

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230705
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:51
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10669
Feltöltve
2008.10.18. 19:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.18. 19:22

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230706
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:51
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230692
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO250

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:45
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10670
Feltöltve
2008.10.18. 19:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.18. 19:23

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230694
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:45
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230695
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:46
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10671
Feltöltve
2008.10.18. 19:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.18. 19:23

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230697
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:46
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230698
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:48
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230696
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:46
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:46
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230701
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:49
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230702
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

10672
Feltöltve
2008.10.18. 19:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.18. 19:25

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10673
Feltöltve
2008.10.18. 19:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.18. 19:27

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230704
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:51
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:51
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79698
Feltöltve
2011.03.09. 01:16
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/200 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.09. 01:16

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
79805
Feltöltve
2011.03.10. 12:40
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ220/10 • 1/160 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.10. 12:40

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
100838
Feltöltve
2011.11.29. 19:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A202
ƒ460/100 • 1/150 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Vódli József 11.11.29. 19:45

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131912
Feltöltve
2013.03.01. 11:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.01. 11:23

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131902
Feltöltve
2013.03.01. 10:57
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.01. 10:57

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131904
Feltöltve
2013.03.01. 11:07
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.01. 11:07

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131911
Feltöltve
2013.03.01. 11:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.01. 11:18

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131907
Feltöltve
2013.03.01. 11:11
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.03.01. 11:11

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
225790
Fotózva
2014. december
Feltöltve
2015.11.27. 14:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/4 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.11.27. 14:13
2014. december

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230693
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:45
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230699
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:48
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:48
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230700
Fotózva
2015. május
Feltöltve
2016.01.30. 21:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.01.30. 21:49
2015. május

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
230703

508866
Feltöltve
2022.11.14. 16:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ42/10 • 1/60 • 10.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 16:07

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508867
Feltöltve
2022.11.14. 16:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ37/10 • 1/60 • 6.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 16:07

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508868
Feltöltve
2022.11.14. 16:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ51/10 • 1/60 • 20.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 16:07

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508869
Feltöltve
2022.11.14. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ38/10 • 1/60 • 7.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 16:08

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508870
Feltöltve
2022.11.14. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ52/10 • 1/60 • 22.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 16:08

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
508871
Feltöltve
2022.11.14. 16:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ50/10 • 1/60 • 17.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.11.14. 16:08

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509149
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.11.20. 11:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/800 • 12.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.20. 11:32
2022. február

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509150
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.11.20. 11:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/800 • 7.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.11.20. 11:32
2022. február

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
509151
Fotózva
2022. február
Feltöltve
2022.11.20. 11:32
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO125

517473
Feltöltve
2023.02.25. 10:42

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 10:42

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
517474
Feltöltve
2023.02.25. 10:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/250 • 14.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 10:42

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
517475
Feltöltve
2023.02.25. 10:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/250 • 24.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 10:42

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
517476
Feltöltve
2023.02.25. 10:42
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/320 • 24.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 10:42

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
517477
Feltöltve
2023.02.25. 10:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 10:42

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
517478
Feltöltve
2023.02.25. 10:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ50/10 • 1/100 • 22.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 10:42

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
517479
Feltöltve
2023.02.25. 10:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 10:42

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
517480
Feltöltve
2023.02.25. 10:42
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ45/10 • 1/80 • 14.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.25. 10:42

Archív fotók

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10674
Feltöltve
2008.10.18. 19:27
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.18. 19:27
Archív felvétel

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Érdekes a kép felvételi szöge ? És érdekes a budai háttér is
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
10675
Feltöltve
2008.10.18. 19:30
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.10.18. 19:30
Archív felvétel
Érdekes a kép felvételi szöge ? És érdekes a budai háttér is

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
50138
Feltöltve
2010.04.15. 17:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.04.15. 17:12
Archív felvétel

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap 1905
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
68670
Évszám
1905
Feltöltve
2010.10.12. 12:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.10.12. 12:13
1905, Archív felvétel
Képeslap 1905

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Fotó: Klösz György
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
155563
Forrás
Vasárnapi Ujság 50. évf. 42. sz. (1903. október 18.) epa.oszk.hu
Évszám
1903
Feltöltve
2014.01.16. 14:05
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.01.16. 14:05
1903, Archív felvétel
Fotó: Klösz György

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

A Deák-szobor leleplezése Háttérben a Lloyd-palota 1887. szeptember 29. Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195071
Forrás
ESZMÉK A KÖZTEREKEN • NAGY ILDIKÓ Az emlékműszobrászat kezdetei Budapesten
Feltöltve
2015.02.09. 22:42
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.09. 22:42
Archív felvétel
A Deák-szobor leleplezése Háttérben a Lloyd-palota 1887. szeptember 29. Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeuma

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

1911
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195378
Forrás
FORTEPAN 27770 orig: Schoch Frigyes
Évszám
1911
Feltöltve
2015.02.13. 12:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.02.13. 12:21
1911, Archív felvétel
1911

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

1896
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
208316
Forrás
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.01.026
Feltöltve
2015.06.08. 13:25
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 15.06.08. 13:25
Archív felvétel
1896

"Deák Ferenc-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
208424
Forrás
Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.01.026
Feltöltve
2015.06.09. 17:46
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.06.09. 17:46
Archív felvétel
Összesen 55 fotó

Műlap története

23.02.26. 20:09
A "Deák Ferenc-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
23.02.25. 10:42
8 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
23.02.24. 12:17
Megérintettem a "Deák Ferenc-emlékmű" alkotást
22.11.20. 11:32
3 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
22.11.14. 16:08
3 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
22.11.14. 16:07
3 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
21.05.24. 12:47
Megérintettem a "Deák Ferenc-emlékmű" alkotást
20.09.07. 07:19
Megérintettem a "Deák Ferenc-emlékmű" alkotást
20.07.07. 18:00
Megérintettem a "Deák Ferenc-emlékmű" alkotást
19.01.21. 16:09
Megérintettem a "Deák Ferenc-emlékmű" alkotást
18.12.11. 13:42
Megérintettem a "Deák Ferenc-emlékmű" alkotást
18.07.12. 12:52
Megérintettem a "Deák Ferenc-emlékmű" alkotást
18.05.23. 08:20
Megérintettem a "Deák Ferenc-emlékmű" alkotást
17.05.16. 13:59
Megérintettem a "Deák Ferenc-emlékmű" alkotást
17.02.05. 14:43
Megérintettem a "Deák Ferenc-emlékmű" alkotást
16.11.11. 09:41
Megérintettem a "Deák Ferenc-emlékmű" alkotást
15.11.27. 14:13
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
15.06.09. 17:46
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
15.06.08. 13:25
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
15.05.27. 18:33
A "Deák Ferenc-emlékmű" műlap gondozása átadásra kerültGöröntsér Vera tagunknak
15.02.13. 12:21
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
15.02.11. 21:03
A "Deák Ferenc-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.02.09. 22:42
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
14.01.16. 14:05
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
13.03.01. 14:53
A "Deák Ferenc-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.03.01. 11:23
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
13.03.01. 11:18
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
13.03.01. 11:11
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
13.03.01. 11:07
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
13.03.01. 10:57
1 új fotót töltöttem a "Deák Ferenc-emlékmű" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.