Szovjet repülősök emlékműve

Budapest, V. kerület, Vigadó tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Budapest
V. kerület, Vigadó tér
A Vigadó tér közepén állt.

Felállítás1945. május 1.

Sila
2011.09.02. 13:05
1945. május 1-én három szovjet emlékművet is avattak Budapesten: egyet a Szent Gellért téren, (http://www.kozterkep.hu/~/3399/_szovjet_hosi_emlekmu_budapest_antal_karoly_1945.html?l&nr=1 ) egyet a Szabadság téren, (http://www.kozterkep.hu/~/2733_szovjet_hosi_emlekmu_budapest_antal_karoly_1945.html ) egyet pedig a Vigadó téren. Mindhárom emlékmű szokatlan gyorsasággal készült el, ami azzal magyarázható, hogy létrejöttükben aktív szerepet játszott a Szovjet Főparancsnokság vezetése alatt álló Szövetséges Ellenőrző Bizottság, a SZEB is. „A két hatóság között a ’munkamegosztás’ tehát úgy alakult, hogy a szovjet katonai parancsnokság kiadta és elvégeztette a munkát, a Polgármesteri Hivatal pedig kifizette.” – írja Pótó János „Az emlékeztetés helyei” mű könyvében.

A Vigadó térre tervezett emlékmű felállításához el kellett távolítani az 1896 óta ott álló, „Vízcsurgató gyerekek” című szoborkompozíciót. http://www.kozterkep.hu/~/2826/_vizcsorgato_gyermekek_kutja_budapest_senyei_karoly_1896.html
Senyei Károly alkotása ekkor került a Dagály fürdőbe.
A monumentális alkotás készítője ismeretlen. Az emlékmű formailag nagyon hasonló a Debrecenben ugyancsak 1945-ben felállított „Szovjet repülők emlékműve” című alkotáshoz, amely Sah moszkvai tervezőnő alkotása. http://www.kozterkep.hu/~/7794/_szovjet_repulos_emlekmu_debrecen_sah_1945.html
A hasonlóság alapján vélelmezhető, hogy azonos alkotóról van szó, de ez teljes bizonyossággal nem jelenthető ki.

1956-ban az emlékművet megrongálták. Az obeliszk tetejéről ledöntötték a repülőgépet. A forradalom leverése után a kárt helyreállították, de a repülőgép helyére már egy nagyméretű ötágú aranycsillag került.

Az emlékművet 1975-ben lebontották és a helyére egy vörös gránitból készült új obeliszk került, amely Schall József építész terve alapján épült. A rendszerváltás után ezt az alkotást a Kerepesi úti temető 215-ös parcellájába helyezték át, ahol szovjet katonák sírkertjét díszíti. http://www.kozterkep.hu/~/15916/_szovjet_hosi_emlekmu_budapest_schall_jozsef_1992.html
Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy a Dagály fürdőbe száműzött Senyei alkotás visszakerüljön az eredeti helyére, ami 2000-ben meg is történt.

A bevezetőben említett három szovjet emlékmű közül már csak a Szabadság téri van meg, de az is állandó vita tárgya. A Szent Gellért téri emlékművet a rendszerváltás után bontották le.
Források:
1. Pótó János: Az emlékeztetés helyei. Osiris Kiadó Budapest, 2003;
2. Prohászka László: Szoborsorsok. Kornétás Kiadó Budapest, 1994
NofreT
2017.05.10. 09:13
Micsoda meglepetés, megvan az alkotó. Örömmel hoztam Silának a forrást, és egy kis részletet, további feldolgozásra. A hírhozó: Palotabarát

"Volt egy emlékmű a Vigadó téren, ami nem túl ismert és még kevésbé szeretett alkotásnak bizonyult: 1945. május 1-jén állították fel, ám 1956-ban az obeliszk tetején lévő repülőt leverték (milyen bizarr: egy repülős emlékmű, amiről a repcsi lezuhan). Aztán maga az obeliszk (immár repülő nélkül) ott állt a rendszerváltásig, amikor lebontották. Na, szóval erről a szoborról a mai napig nem tudták, hogy ki volt az alkotója, de most szerkesztek egy cikket, amiből kiderül, hogy Kocsis András. [ ...] "
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=143828358&t=9008373

Sila műlapja

Kapcsolódó
Szovjet emlékmű

Cím alapján hasonló

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Avatás.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93428
Forrás
egykor.hu
Feltöltve
2011.09.02. 12:40
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.09.02. 12:40
Archív felvétel
Avatás.

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Díszőrség.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96569
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2011.10.10. 22:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.10.10. 22:06
Archív felvétel
Díszőrség.

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

A kép Pótó János 'Az emlékeztetés helyei' című könyvéből való.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93427
Feltöltve
2011.09.02. 12:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.09.02. 12:40
Archív felvétel
A kép Pótó János 'Az emlékeztetés helyei' című könyvéből való.

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

A kép Prohászka László 'Szoborsorsok' című könyvéből való.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93426
Feltöltve
2011.09.02. 12:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.09.02. 12:39
Archív felvétel
A kép Prohászka László 'Szoborsorsok' című könyvéből való.

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

A Vigadó téri szovjet hősi emlékmű
1945
Budapesti Történeti Múzeum
Kiscelli Múzeuma
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
195076
Forrás
ESZMÉK A KÖZTEREKEN • NAGY ILDIKÓ Az emlékműszobrászat kezdetei Budapesten
Évszám
1945
Feltöltve
2015.02.09. 23:07
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.09. 23:07
1945, Archív felvétel
A Vigadó téri szovjet hősi emlékmű
1945
Budapesti Történeti Múzeum
Kiscelli Múzeuma

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Kép - 45583
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
151645
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.11.12. 11:28
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.11.12. 11:28
Archív felvétel
Kép - 45583

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93430
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2011.09.02. 12:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.09.02. 12:42
Archív felvétel

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93429
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2011.09.02. 12:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.09.02. 12:41
Archív felvétel

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
94527
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2011.09.14. 22:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.09.14. 22:21
Archív felvétel

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
154760
Forrás
Képeslap
Feltöltve
2014.01.04. 15:15
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.01.04. 15:15
Archív felvétel

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Készülődés.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
93431
Forrás
server2001.rev.hu
Feltöltve
2011.09.02. 12:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.09.02. 12:42
Archív felvétel
Készülődés.

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Zuhanás. (A fotó egy videóklippből kivágva.)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
101419
Feltöltve
2011.12.12. 19:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.12.12. 19:20
Archív felvétel
Zuhanás. (A fotó egy videóklippből kivágva.)

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Becsapódás. (A fotó egy videóklippből kivágva.)
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
101420
Feltöltve
2011.12.12. 19:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.12.12. 19:21
Archív felvétel
Becsapódás. (A fotó egy videóklippből kivágva.)

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

1956. október.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
111534
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1956
Feltöltve
2012.05.29. 18:54
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 12.05.29. 18:54
1956, Archív felvétel
1956. október.

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

1970.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
153712
Forrás
Képeslap
Évszám
1970
Feltöltve
2013.12.12. 11:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.12.12. 11:20
1970, Archív felvétel
1970.

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Kép - 46769
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
153908
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2013.12.16. 11:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 13.12.16. 11:59
Archív felvétel
Kép - 46769

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Orig: UVATERV
Kép - 79687
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
204000
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2015.04.27. 23:12
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.04.27. 23:12
Archív felvétel
Orig: UVATERV
Kép - 79687

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
208541
Forrás
Fortepan: 3604 részlete
Feltöltve
2015.06.11. 00:11
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.06.11. 00:11
Archív felvétel

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Orig: Bauer Sándor
képszám: 112258
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
266509
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.02.06. 14:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.02.06. 14:47
Archív felvétel
Orig: Bauer Sándor
képszám: 112258

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385104
Forrás
Fortepan 180861 sz. kép Bojár Sándor
Feltöltve
2019.11.25. 18:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.11.25. 18:13
Archív felvétel

"Szovjet repülősök emlékműve" c. alkotás fotói

Fortepan 180862 sz.kép Bojár Sándor
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385105

Fortepan 180863 sz. kép Bojár Sándor
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
385106
Feltöltve
2019.11.25. 18:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 19.11.25. 18:13
Archív felvétel
Fortepan 180863 sz. kép Bojár Sándor
Összesen 22 fotó

Műlap története

19.11.25. 18:13
3 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
17.05.10. 20:43
A "Szovjet repülősök emlékműve" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.02.06. 14:47
1 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
15.06.11. 00:11
1 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
15.04.27. 23:12
1 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
15.02.09. 23:07
1 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
14.01.04. 15:15
1 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
13.12.16. 11:59
1 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
13.12.12. 11:20
1 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
13.11.12. 11:28
1 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
12.05.29. 18:54
1 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
11.10.10. 22:06
1 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
11.09.14. 22:21
1 új fotót töltöttem a "Szovjet repülősök emlékműve" műlaphoz
11.09.02. 13:05
Sila publikálta "Szovjet repülősök emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.