Berhida, Hősök tere
Archív képek

Alternatív, helyi címek:I. világháborús és 1938-as emlék

Berhida
Hősök tere
A templom mögött

Felállítás1938


Szórád Péter
2010.05.07. 15:01
A mai Berhida nagyközség három település – Berhida, Peremarton, Kiskovácsi - egyesítésével jött létre. Az első világháború hősi halottainak közös emlékművet állítottak. Az emlékmű felépítése jellegében feltűnően hasonlít a kecskeméti Mollináry-emlékműhöz, annak egy szerényebb kivitelezése, itt még nem szerepeltek a mellékalakok, és a domborművön sorakozó katonák is kevesebben vannak, csákó helyett rohamsisakot viselnek. Egyéb felszerelésben és megjelenésben viszont mindkét emlékmű alakjai megegyeznek, és egyaránt sűrű tömött sorokban menetelnek a halálba.
Hertymorty
2011.04.26. 23:16
Mivel Kiskovácsi 1926-ban, Peremarton 1939-ben egyesült Berhida községgel, az emlékmű Peremarton község I. világháborús, valamint az egyesített Berhida nagyközség II. világháborús hősi halottainak állít emléket.

Felirata: 'Berhida Nagyközség Peremarton és Kiskovácsival egyesítve emeltette a hősi halottak emlékére. Peremarton 1914-1918 Berhida 1938-'

Forrás: Lichtneckert András: Berhida, Kiskovácsi, Peremarton története és néprajza.
A Veszprém Megyei Levéltár Kiadványai 15. (Veszprém, 2000.) 335-336.o.




Cím alapján hasonló

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
52626
Feltöltve
2010.05.07. 14:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.07. 14:04

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
52627
Feltöltve
2010.05.07. 14:06

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.07. 14:06

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
52628
Feltöltve
2010.05.07. 14:08

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.07. 14:08

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
52629
Feltöltve
2010.05.07. 14:10

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.07. 14:10

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
52630
Feltöltve
2010.05.07. 14:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.07. 14:13

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
52631
Feltöltve
2010.05.07. 14:15

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.07. 14:15

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
52632
Feltöltve
2010.05.07. 14:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.05.07. 14:18

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
136410
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.20. 20:55
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/500 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.20. 20:55
2005. január

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
136411
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.20. 20:55
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.20. 20:55
2005. január

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
136412
Feltöltve
2013.04.20. 20:58
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/400 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.20. 20:58

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
136413
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.20. 20:59
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.20. 20:59
2005. január

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
136414
Fotózva
2005. január
Feltöltve
2013.04.20. 21:00
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/300 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 13.04.20. 21:00
2005. január

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
141341
Feltöltve
2013.06.22. 22:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.06.22. 22:53

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
141340
Feltöltve
2013.06.22. 22:52

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 13.06.22. 22:52

Archív fotók

"Hősi emlék" c. alkotás fotói

https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MuveszetiKatalogusok_1996_Emlekhelyek_025_077/?pg=109&layout=s
Alkotó
Település
Berhida
Feltöltő
Azonosító
105059
Feltöltve
2012.02.21. 18:26
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 12.02.21. 18:26
Archív felvétel
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/MuveszetiKatalogusok_1996_Emlekhelyek_025_077/?pg=109&layout=s
Összesen 15 fotó

Műlap története

20.12.20. 18:47
A "Hősi emlék" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.22. 22:53
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
13.06.22. 22:52
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
13.04.20. 21:00
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
13.04.20. 20:59
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
13.04.20. 20:58
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
13.04.20. 20:55
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
13.04.20. 20:55
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
12.02.21. 18:26
1 új fotót töltöttem a "Hősi emlék" műlaphoz
10.05.07. 15:01
Szórád Péter publikálta "Hősi emlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.